Előre félek az előttem álló héttől. Nem csak az ételek frusztrálnak, hanem az is, hogy esetleg nem lesz időm annyit mozogni, amennyit szeretnék. Meg persze én is emberből vagyok, így biztos, hogy belustulok kicsit és szívesebben lazítok majd karácsonyi filmeket nézve az ágyban Tündérkémmel és Apával. Szükségem lesz egy kis motivációra, így ezt a bejegyzés… Tovább »
Motiváció karácsony hetére
Előre félek az előttem álló héttől. Nem csak az ételek frusztrálnak, hanem az is, hogy esetleg nem lesz időm annyit mozogni, amennyit szeretnék. Meg persze én is emberből vagyok, így biztos, hogy belustulok kicsit és szívesebben lazítok majd karácsonyi filmeket nézve az ágyban Tündérkémmel és Apával. Szükségem lesz egy kis motivációra, így ezt a bejegyzés… Tovább »
Az elmúlt héten történt némi változás. Egyrészt túl fogytam, másrészt abba hagytam a kalória számlálás fél év intenzív odafigyelés után, ugyan is nagyon úgy tűnik, hogy valami baj van a gyomrommal. 54 kg lettem. Nem akartam, de egyszerűen nem tudok annyi kalóriát bevinni a szervezetembe, amennyi a napi szükségletem lenne, hogy megtartsam azt az 55…
Eltelt egy hónap. A képek igazán magukért beszélnek. Kissé talán túl sokat is fogytam, hiszen 55,2 kg voltam most hajnalban, mikor ráálltam a mérlegre. Megdöbbentett. Örültem is, meg nem is. Megijedtem, hogy talán túlzásba estem. Félek, hogy nem tudom abba hagyni. És hogy miért? Pénteken történt az eset: Black Friday. Nem csak az üzletekben volt…
Sikeresen teljesítettem ezt a hetet is, most 57 kg vagyok. Bár szinte minden nap edzem, még nem látom magamon a változást. Rá kellett jönnöm: lefogyni viszonylag könnyű, az alakformálás már egy magasabb szint. A következő héttől úgy tervezem, hogy hetente két alkalommal eljárok edzeni, kell a környezet változás. Folyton itthon nem dob fel annyira az…
Ez most nem az a hú de nagy fogyásról, inkább a testformálásról és a megfelelő táplálkozásról szól. Ezek a lányok/nők a maximumra törekedtek, amit remekül sikerült is elérniük. Ez már az a kategória, hogy azt mondanám, szép és normál testalkatú lány és mégis jóval többet kihozott magából. Véleményem szerint ez sokkal nehezebb feladat, mint egy…
Egyáltalán nem volt nehéz betartani a tiszta étkezést a héten, tele voltam motivációval és energiával. Így sima ügy az egész. Egyszer esett meg, hogy kívántam az édességet és ettem egy Update túrórudit, ami ugyan nem tartalmaz cukrot, de semmiképp nem mondanám egészségesnek. Ennyi bele fért, úgy érzem. A hét nap alatt simán lement a kitűzött…
Számtalanszor jártam már úgy, hogy a nagy rohanás közepette elfelejtettem bepakolni a cipőm, a törölközőm vagy az izzadásgátlóm. Nagyon idegesítő tud lenni, ha vissza kell fordulni valamiért vagy meghiúsul az edzés a kapkodás miatt. Ezért összegyűjtöttem, mit is pakoljunk be jó előre a gyönyörű tatyónkba. 🙂 1. Edző ruha. Ide tartozik a sportmelltartó, zokni, tréning…
Egy hete, hogy elkezdtem írni a blogot. A cél a heti 0,8 kg volt, ebből több mint 1 kg lett. Hogy miként, azt nem tudom. 🙂 Rendesen megettem a napi kalória adagom, a mozgás is meg volt, bár talán az egész napos rohangálás segített hozzá ahhoz, hogy több kalóriát égessek. 60 kg-ról indultam, most 59…
Ha kezdő vagy, ha nincs túl sok időd az edzésre, vagy ha csak nincs kedved egy órát végig tornázni, akkor ezeket a videókat Neked találták ki. Nagyon régi videók, jót is mulatok rajta mindig, de hatásos, egyszerű és bármikor elvégezhető, ha csak egy kevés időd van. Az öt kisfilm tartalmaz 8 perc hasizom tornát, 8…
Az életmód váltás nem csak elhatározás kérdése, mert jöhet egy gondolat, hogy igen, most aztán belevágok, ha az nem tart csak ideig, óráig. Az is lehet, hogy 2-3 hét alatt átáll a szervezet a megfelelő táplálkozásra, ám nem mindegy, hogy lelkileg hogyan éljük ezt meg. A bemutatkozó részben már említettem, hogy nálam a baba volt…